HIRDETMÉNY - óvodai beíratkozás

A jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos nevelési helyzete indokolja.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. tv. 247.§ a) pontja alapján szabálysértést követ el.

Az óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön telesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő 15 napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy az év közbeni felvételi igényeket (akik 2017. augusztus 31-e után töltik be a 3. életévüket, vagyis előfelvételis jelentkezők) is a fenti időpontban szíveskedjenek jelezni az óvodában.

Kérjük, hogy beiratkozáskor hozza magával:

  • a gyermek lakcímkártyáját,
  • a gyermek TAJ kártyáját,
  • a gyermek születési anyakönyvi kivonatát,
  • a gyermek kötelező védőoltásokat tanúsító orvosi igazolását, vagy az oltási könyvét,
  • a gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentumokat, a gyermek fejlődésével kapcsolatban keletkezett dokumentumokat,
  • amennyiben a gyermek halmozottan hátrányos helyzetű vagy napközbeni ellátását biztosítani kell úgy az azt igazoló dokumentumokat (jegyzői határozat, gyámhatósági határozat és a szülő vagy szülők nyilatkozata),
  • nem magyar állampolgár gyermek esetében a szülő Magyarország területén tartózkodásra jogosító engedélyének másolatát.

Az óvoda vezetője legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő huszonegyedik munkanapig dönt a felvételi kérelmekről és döntéséről írásban értesíti a szülőt.

Az értesítés tartalmazza a jogorvoslat (fellebbezés) lehetőségét és határidejét is. Az óvodavezető írásbeli döntése ellen a szülői felügyeletet gyakorló szülő a közléstől számított 15 napon belül illetékmentes fellebbezési kérelmet nyújthat be a jegyzőhöz címezve az óvoda vezetőjénél. A jegyző jár el és hoz másodfokú döntést.

Vargáné Kővári Krisztina
óvodavezető